A Neptunusz az álmok, az intuíció és a határtalan szeretet bolygója, de ugyanakkor a káosz, az illúzió és az áldozatiság is kapcsolódik hozzá. Ez a kettősség megjelenik a görög mitológia tengeristenében, Poszeidónban is, aki egyszerre volt védelmező és pusztító, haragos és könyörületes.
A Neptunusz pozitív oldalról mély empátiát, művészi tehetséget és határtalan kreativitást hoz. Spirituális aspektusa az isteni egységbe való visszatérés szimbóluma, az önátadás, az ego feloldása és a feltétel nélküli szeretet princípiuma. Negatív megnyilvánulásai közé tartozik az áldozati komplexus, az önfeladás, az illúziók és önbecsapás, valamint a függőségekbe menekülés.
A Neptunusz az emberi lélek mély, tudattalan rétegeit uralja – akárcsak az óceán mélyén rejtőző ismeretlen világokat. Archetípusának megértéséhez érdemes Poszeidón mitológiai alakját vizsgálni.
A görög mitológia szerint Kronosz legyőzése után Zeusz, Poszeidón és Hádész három részre osztották a világot: Zeusz kapta az eget és az Olümposzt, Poszeidón a tengerek urává vált, Hádész pedig az alvilág felett uralkodott. Poszeidón azonban nem volt megelégedve a felosztással, féltékenységet és mellőzöttséget érzett, elfojtott indulatai pedig időnként pusztító erők formájában törtek a felszínre.
Az isteni hatalommal szembeni kiszolgáltatottság, az igazságtalan sorsfordulatok és áldozatiság elemei Medúza történetében is megjelennek. Poszeidón Athéné szentélyében erőszakot követett el Medúzán, de a bűnös helyett maga az áldozat kapta a büntetést: Athéné szörnyeteggé változtatta, akinek tekintete kővé dermesztett mindenkit.
Poszeidón kiszámíthatatlan és változékony természetű volt: egyszerre okozott pusztító viharokat, és védelmezte azokat, akik tiszteletben tartották. Ez a Neptunusz egyik kulcstémája: a tudatalatti erők vagy segítenek, vagy akadályoznak attól függően, hogyan viszonyulunk hozzájuk.
Az Odüsszeiában romboló természete mutatkozik meg: dühödten üldözte Odüsszeuszt, mert megvakította fiát, Polüphemoszt (Küklópsz). Odüsszeusz legnagyobb hibája az volt, hogy elbizakodottságában felfedte a nevét, lehetőséget adva ezzel Polüphemosznak, hogy Poszeidónhoz fohászkodjon bosszúért. Poszeidón itt az isteni büntetés megtestesítője, aki akadályokat gördít Odüsszeusz elé, megmutatva, hogy a túlzott önhittségnek ára van. A Neptunusz egyik fontos princípiuma az én feloldása egy magasabb rendű erőben – Odüsszeusz pedig csak akkor térhet haza, amikor megtanulja ezt az alázatot.
Poszeidón egyik jelzője a „Földrázó” volt, mivel nemcsak a tengerek, hanem a földrengések is hozzá tartoztak. A görögök úgy hitték, hogy amikor Poszeidón dühös lett, villájával a földre csapott, és ez okozta a földrengéseket. Ez a Neptunusz energiáját szimbolizálja, amely képes teljesen lebontani a régi struktúrákat – legyenek azok világnézeti rendszerek, hiedelmek vagy akár az ego védelmi mechanizmusai. Ez hasonlít egy földrengéshez, de nem annyira erőszakos és direkt, mint Poszeidón haragja. Inkább egy lassú, alig észlelhető, de mélyen ható oldódás, amely végül eléri a stabil alapokat is.
Poszeidón nem csupán haragvó és bosszúálló istenként jelenik meg a mitológiában, hanem az az empátia, a művészi tehetség, az inspiráció és az isteni egység megtapasztalása közvetítőjeként is.
Amphitrité, a tengeri nimfák egyike, a tenger szépséges istennője volt. Poszeidón beleszeretett és feleségül akarta venni, ám Amphitrité kezdetben elutasította a közeledését, és elmenekült előle. Poszeidón azonban nem adta fel: követeket küldött, hogy megtalálják és visszahozzák a tengerek birodalmába. Végül egy bölcs delfin találta meg Amphitritét, és finoman meggyőzte, hogy térjen vissza és fogadja el Poszeidón szerelmét. Amphitrité végül beleegyezett, és a tenger királynője lett. Hálából Poszeidón az égre helyezte a delfint, amely azóta is a Delfin csillagképben ragyog. Ez a történet a Neptunusz egyik kulcsfontosságú témáját hordozza: az isteni egységgel úgy tudunk kapcsolódni, ha a belső bölcsességünkre, intuícióinkra hallgatunk.
A delfinek a mitológiában gyakran az isteni üzenetek hordozói. Neptunuszi szempontból ők azok az erők, amelyek összekötik a tudattalant a tudatossal – a művészi inspiráció, a belső bölcsesség, a megérzések, így szintén a neptunuszi erők megtestesítői.
A delfin mitológiai alakja megjelenik Arion történetében is, ahol Poszeidón a művészet védelmezőjeként mutatkozik meg. Amikor a rablók meg akarják ölni a kivételes líraénekest, a delfinek – Poszeidón küldöttei – megmentik őt, és biztonságba viszik. A történet üzenete, hogy a művészi inspiráció és az isteni szépség hordozói különleges védelem alatt állnak. A Neptunusz archetípusa ugyanezt az elvet képviseli: a művészet és a spiritualitás az isteni erő megnyilvánulásai, és a világon túlmutató erők segítik azokat, akik képesek közvetíteni ezt a szépséget.
Kevesen tudják, de Delphoi jóshelye eredetileg Poszeidón szentélye volt, mielőtt Apollón átvette volna, így Poszeidón nemcsak a viharok, hanem a jövendölések istene is volt. Delphoi forrásai a tudattalan mélységeket szimbolizálják, ahonnan az isteni bölcsesség és látomások érkeztek. Később Apollón vált Delphoi fő istenévé, de a szentély alatt továbbra is Poszeidón titkos vizei hömpölyögtek, mutatva, hogy a tudás és az inspiráció forrása a mélyben rejtőzik.
Poszeidón mítoszai jól mutatják, hogy a Neptunuszhoz kapcsolódó erők egyszerre lehetnek inspirálóak és kiszámíthatatlanok. Akár a művészi ihletet, akár a belső vívódásokat nézzük, mindkettő abból fakad, hogy a mélyebb tudattalan rétegeink befolyásolják a mindennapi életünket. A kérdés csak az, hogy hagyjuk-e, hogy elárasszanak, vagy megtanulunk együtt úszni velük.
