A Nyilas Merkúrral rendelkező emberek gondolkodása nyitott és idealista. Mindig keresnek egy nagyobb igazságot, egy magasabb értelmet, egy tágabb összefüggést. Nem szeretnek a részletekben elveszni, mert ösztönösen a dolgok mögött húzódó nagy képet keresik. A szó szoros értelmében vett logika vagy precizitás nem az erősségük; számukra a lényeg a jelentés, az eszme.
Alapvetően optimisták és lelkesek és szinte ösztönösen a lehetőségeket, a távlatokat, a fejlődést látják mindenben. Gondolataikban van egy emelkedettség, ami gyakran abban nyilvánul meg, hogy először a nagy cél jelenik meg bennük, az eszme, a vízió, és csak ezután – ha egyáltalán – jön a gyakorlati kivitelezés kérdése. Nem a „hogyan” kérdésével kezdenek, hanem a „miért” és „hova vezet” kérdésekkel.
Ez a fajta gondolkodás sokszor elrugaszkodik a realitásoktól, főleg ha épp nagyon inspiráltak, vagy valamilyen eszme, álom, világmegváltó terv ragadja magukkal őket. Ilyenkor nem számolnak az akadályokkal – vagy legalábbis nem érzik fontosnak –, mert lelkesedésük annyira átjárja őket, hogy szinte vakon hisznek benne: valahogy majd megoldódik. A Nyilas Merkúrral rendelkezők tipikusan azok, akik meggyőznek másokat is a terveikről, mert olyan hitelesen, olyan lángoló lelkesedéssel tudnak beszélni a célról, hogy egyszerűen magukkal ragadnak. Ők a „motivátorok”, a „vízióteremtők”, akik képesek elindítani egy folyamatot – de nem biztos, hogy végig is vezetik, mert közben már új cél, új eszme, új horizont jelenik meg előttük.
Kommunikációjuk lelkes, szenvedélyes, gyakran színes, ugyanakkor hajlamos lehet az idealizálásra vagy túlzásokra. Szeretnek történetekben gondolkodni, szeretik az eszméket szárnyaltatni, és gyakran úgy adnak elő valamit, hogy abban a lelkesedés a legfontosabb, nem a részletek pontossága. Előfordul, hogy mások kicsit „nagyzolónak” vagy „túl optimistának” érzik őket, de a szándékuk mindig tiszta, mert valóban hisznek abban, amit mondanak.
Kapcsolatteremtő képességük könnyed, barátságos és közvetlen. Szeretik az új embereket, az új nézőpontokat, más kultúrákat, és szívesen kalandoznak szellemi értelemben is. Ugyanakkor, ha azt érzik, hogy egy kapcsolat szűkíteni, korlátozni próbálja őket, gyorsan eltávolodhatnak. A szabadság számukra alapfeltétel, még a kommunikációban is. A legjobban akkor nyílnak meg, ha érezhetik, hogy szabadon fejezhetik ki az eszméiket, anélkül, hogy folyamatosan korrekcióra kényszerülnének.
Minden új cél vagy nagy álom mellé társítanak egy új lelkesedést – és sokszor ehhez egy új emberi kapcsolódás is társul. Ha már nem érzik azt, hogy egy kapcsolat inspirálja őket, vagy együtt haladnak valami közös vízió felé, akkor hajlamosak továbblépni.
Ösztönösen készek a változtatásra, különösen, ha egy új cél vagy vízió bontakozik ki előttük. Sőt, gyakran kifejezetten vágynak rá, hogy valami újba kezdhessenek. A változás számukra nem veszély, hanem lehetőség – lehetőség a fejlődésre, a tanulásra, az önkifejezésre és arra, hogy új távlatokat nyissanak meg önmaguk és mások előtt.
Amint egy új cél megjelenik a horizonton, azonnal „odafordulnak”. Figyelmük, gondolataik, energiájuk fókuszálttá válik, és készek megtenni az ehhez szükséges lépéseket, még akkor is, ha azok drasztikusnak tűnnek. Nem ragaszkodnak a múlthoz, a megszokotthoz vagy a kényelmeshez, ha úgy érzik, hogy a jelenlegi állapot már nem szolgálja a jövőt.
Ha nincs új cél, ha nem látnak maguk előtt valamit, ami inspirálja őket, akkor hajlamosak lehetnek egyfajta belső nyugtalanságra, elbizonytalanodásra, sőt akár cinizmusra is. Ezért még akkor is változtatnak, ha a jelenlegi helyzetük stabil, csak hogy ne süllyedjenek bele a szürkeségbe vagy a stagnálás érzésébe.
Gyerekkorukban általában kíváncsiak, nyugtalanok, felfedező természetűek. Szeretik a meséket, a fantáziát, a nagy kérdéseket: miért van a világ, miért történnek a dolgok úgy, ahogy? Gyakran érzik azt, hogy tanáraik vagy a felnőttek túl szűken látják a dolgokat, és a nagy összefüggéseket keresik. Ha környezetük támogatja őket ebben a szellemi szabadságban, akkor rendkívül kreatív, sokoldalú gondolkodókká válnak. Ha viszont korán beléjük fojtják a kérdéseiket, akkor később is küzdhetnek azzal az érzéssel, hogy a világ nem elég tágas számukra.
Nem a szigorú tankönyvek gyerekei, hanem a szabad kérdezésé, a nagy beszélgetéseké, a saját tapasztalásé. Akkor tanulnak a legjobban, ha belső lelkesedésből teszik, nem kényszerből. Ha egy téma valóban érdekli őket, szinte magukba szívják az információt; ha viszont unják, akkor képesek teljesen elveszíteni az érdeklődésüket.
