A 12. házas Holdú ember mélyen érzékeny, finomhangolt lélek. Sokszor maga sem tudja pontosan megfogalmazni, mit érez – csak azt tudja, hogy érez valamit. Érzelmei gyakran titokzatosak, rejtettek – mintha a tudattalan mélyéről bukkannának fel, néha álomszerűen, máskor szorongató ködként. Sokszor inkább megsejti a dolgokat, mintsem hogy tudatosan átlátná őket.
Ő az a típus, aki mások rezgéseire is nagyon érzékenyen reagál – gyakran fel sem tűnik számára, hogy valaki más érzéseit, fájdalmait, terheit cipeli a sajátjaként. Rendkívül empatikus, de emiatt időnként túltelítődik, és szüksége van visszahúzódásra, egy saját kis belső világra, ahol újra önmagára hangolódhat.
Az ilyen embernek sokszor van egy erős belső fantáziavilága, gazdag képzelete, intuitív megérzései. Sokat segít neki, ha ezeket valamilyen formában ki tudja fejezni – művészetben, írásban, zenében, vagy akár spirituális úton.
Az érzelmek nála nem mindig kapcsolódnak konkrét eseményekhez – néha egész nap valami nyomasztja, amit nem tud megnevezni, máskor pedig mély béke tölti el anélkül, hogy bármi különös történt volna. Ezért az önismeret számára különösen fontos, mert csak így tudja kibogozni, mi tartozik igazán hozzá, és mi másoktól átvett lelki teher.
Gyerekkorában az anya – vagy az elsődleges gondoskodó – gyakran távolinak, elérhetetlennek tűnhetett számára. Lehet, hogy fizikailag nem volt jelen mindig, vagy érzelmileg volt nehezen elérhető, elfoglalt, beteg, vagy maga is túlterhelt. Emiatt a gyermek korán megtanulhatta, hogy érzéseit inkább befelé élje meg, csendben, visszahúzódva. Néha úgy érezhette, hogy túl sokat kell alkalmazkodnia, vagy hogy az ő érzései nem annyira fontosak.
Később felnőttként is hajlamos lehet arra, hogy elrejtse, visszatartsa az érzéseit, vagy nehéz legyen neki kérni, megnyílni, kimondani, ha valami fáj. Rendkívül mély együttérzést tud tanúsítani mások iránt – és gyakran vonzódik olyan területekhez, ahol segíthet, gyógyíthat, hallgatóként vagy támogatóként jelen lehet mások életében.
A 12. házas Holdú ember akkor van a legjobb helyen, ha van ideje és tere a belső elvonulásra. Kell neki a csend, az álmodozás, az egyedüllét – nem mint magány, hanem mint érzelmi regenerálódás. És ha egyszer megtanul bízni saját belső megérzéseiben, akkor mások számára is olyan biztonságos lelki tér tud lenni, ahol végre meg lehet pihenni.
